Magamról

1972-ben születtem Tatabányán. Még általános iskolás éveim alatt kezdtem az „agyagozást”, mesterem ez időtől kezdve a középiskola befejezéséig id. Csiszár József tatai fazekasmester volt. Az érettségi vizsgát követően Laky Vera és Ivancsics Péter kerámiaműhelyében  dolgoztam és folytattam tanulmányaimat, eközben szereztem szakmai képesítést Budapesten.         

Néhány élet diktálta kitérő, majd a családalapítás után 28 évesen kezdett körvonalazódni előttem, mit is várok ettől a szakmától, illetve keramikusként önmagamtól. Első műhelyemet Pakson hoztam létre, itt két önálló kiállításra illetve  megrendelésre készültek alkotásaim. Jelenleg Tökölön élek férjemmel, hat gyermekemmel és háziállatok népes seregével, itt sikerült egy kis műhelyt kialakítanom, ahol kedvemre valósíthatom meg az egyedi megrendelések mellett saját ötleteimet. 2006-ban szereztem lakberendezői képesítést a Junior Art Centernél. Az itt szerzett ismeretek birtokában kezdtem el foglalkozni a kerámia lakásban történő, nem szokványos és sokoldalú felhasználásával. Jelenleg az időm nagy részében lámpákat készítek, újabb és újabb ötleteimet igyekszem megvalósítani, tökéletesíteni.

Mit gondolok a kerámiáról?

Letagadhatatlan hatással van rám mind a népi fazekasmester, mind a mai kor ízléséhez alkalmazkodó modern tárgyakat készítõ kerámiaműhelyben szerzett tudás és szemlélet. A szárnyaló képzelet mellett fontos számomra a funkció, a praktikus és igényes kivitelezés. Minden darabom egyedi, kézi formázású és díszítésű, leginkább korongozott darab. Szeretek „elveszni a részletekben”, hiszek abban, hogy egy tárgy értékét a benne rejlő ötlet és munka adja. Ezen értékeket igyekszem felajánlani alkotásaimon keresztül. Tekintsék őket e sorok szellemében, s ha a fenti értékeket megtalálják munkáimban, úgy érzem érdemes volt elkészítenem őket.

Kedvenc eredettörténetem a fazekasságról

Nádudvar, id. Fazekas Lajos ,,A fazekasság ördögi mesterség. A korongot az ördög találta fel, kitalálta azt is, hogy korsót is lehet csinálni, megkereste hozzá az agyagot, el is készítette. Felült a korongra, felütötte maga elé az agyagot, majd elmarkolta, úgy, mint a mai napig is szoktuk, de száraz kézzel. Mindannyiszor, ahányszor maga elibe ütötte az agyagot, mindig a kezéhez ragadt. Erre elkezdett dühösködni, hogy hiszen már minden megvan hozzá, és a korsó mégsem akar sikeredni. Ráhajolt a korongra és mérgében elkezdett sírni, kicsordult a könnye, rá az agyagra, a korong ekkor megszaladt, a nedvesség által megcsúszott rajta a keze. Így kitalálta, hogy csak vízzel lehet korsót csinálni. Ezért hívják a fazekasságot ördögi mesterségnek, ebben van is igazság, ebben kontárkodni nem lehet.”